Magány

I.                   görbe, tea, macska, lakk, pillangó

Roderich bosszús volt. A görbe este után, amit a katonákkal csaptak a győztes csata örömére, kissé többet ivott a kelleténél. Fejfájással ébredt, több tíz kilométert kellett egy vén gebén zötykölődnie, és ha ez még mindig nem lett volna elég, leszakadt az ég. Úgy elázott, hogy a megjelenése cseppet sem hasonlított a kifinomult és elegáns Roderich Edelsteinre, inkább egy ázott kutyára vagy macskára. – Különben, a macskák sokkal elegánsabbak, mint a kutyák, ráadásul nincs velük annyi gond – gondolta.

Amikor végre hazaért, senki sem várta otthon. Pedig milyen jól esett volna a kandallóban lobogó tűznél felmelegedni, és közben egy csésze forró teát kortyolgatni, s hallgatni Elisabeth hangját, ahogy osztrák vagy magyar népdalokat énekel. De nem volt ott, s nélküle Roderich üresnek érezte magát. Bármit megadott volna, hogy most ott legyen vele a lány: ezer piros pillangó közül elkapta volna az egyetlen egy rózsaszínűt, vagy a legjobb fekete lakkcipőjét.

De a nő nem volt ott vele, mert még mindig dühös volt rá a megtorlások miatt, pedig annak már több mint tíz éve…

(Félreértés ne essék, elítélem, ahogy az osztrákok leverték a szabadságharc leverését.)